Elütötték a német válogatott sportolókat, 89 éves sofőr volt a vétkes
A hat tagú csapat éppen Mallorcán edzett, amikor beléjük hajtott egy autó. Az idős sofőr azt mondta a rendőrségnek, hogy megzavarták, ezért nem látta a pályakerékpárosokat.
Amerikai kutatók tanulmánya szerint a kerékpárbalesetek harmada jár fejsérüléssel, a halálos balesetek háromnegyede pedig az agyszövet károsodásának eredménye.
A kerékpárbalesetek egyharmada fejsérülés, és a halálos balesetek háromnegyed része az agyszövet visszafordíthatatlan károsodásának következménye – állapították meg amerikai kutatók legújabb tanulmányukban.
Christopher Fischer amerikai baleseti sebész és munkatársai az Annals of Emergency Medicine legújabb számában közölték a kerékpáros balestekről készített tanulmányukat. A kutatók Boston és Washington utcáin háromezernél több kerékpárost figyeltek meg. Ezeknek az embereknek több mint a fele védősisak nélkül ült biciklin. A munkacsoportot különösen az foglalkoztatta, hogy Boston területén már 61 forgalmas helyen nyílt kerékpárkölcsönző hatszáznál több biciklivel. A kerékpárral együtt sisak is bérelhető, de ezt csupán minden ötödik ember vette igénybe.
A baleseti sebészek hangsúlyozzák, hogy a kerékpárosok általában nem tudják, vagy nem veszik figyelembe, hogy a sisak viselése a fejsérülések 65-88 százalékát kivédi. Idézik azt a tavaly megjelent, Ausztráliában végzett vizsgálatot, amely igazolta, hogy 29 százalékkal csökkent a fejsérülések gyakorisága ott, ahol a kerékpárosok számára a sisakot kötelezővé tették.